Ajtónyitás kell akkor, ha az ajtót nem tudjuk kinyitni.

ajtónyitás

ajtónyitás

Hogy milyen az ajtónyitás, azt mindenki tudja: az ember a kilincsre helyezi a kezét, és lenyomja azt. Amennyiben azonban be van zárva az ajtó, akkor ott még a kulcs behelyezésének és elfordításának meg kell előznie az iménti jelenetet. Nos, az az ajtónyitás, melyről most szó lesz, akkor kerülhet elő, ha valakinek nincsen kéznél a bejárati ajtajának a kulcsa, így az ajtón nem tudja magát átverekedni. Pontosabban lehet, hogy át tudná, ám a helyesen kivitelezett ajtónyitás helyett semmiképpen sem szabad az erőszakos behatolást választani! Könnyű lenne nekifeszülni az ajtónak, hogy az engedjen, ám nem nyernénk vele semmit; sőt, csak azt érnénk el, hogy az ajtóban, a tokban, a zárban kár keletkezne, melyet valamiképpen nyilván meg kellene oldani. A Zárbarát által nyújtott ajtónyitás szolgáltatás bármikor igénybe vehető, így ha Önnek hajnali háromkor kellene kinyitni az ajtaját, mert a kulcsa nincsen meg, ám az igény, hogy bejusson a saját lakásába, igen, úgy csak tárcsázni kell a Zárbarát számát! Ekkor a segítség fél-egy óra múltán már úton is lesz, így csak ennyit kell várni a felmentő seregre. Ugyan a Zárbaráttól érkező szerelő nem fog ingyen dolgozni, ám még így is jobban ki fogunk jönni, mint egy új ajtóval.

Print Friendly, PDF & Email