Nyárköszöntő Csepelen 2017. június 1-én:

Olajág Otthonok

Az Olajág Otthonok csepeli idősek otthona idei rendezvényét a múlt, az ifjúság szép emlékeinek felidézése jegyében terveztük. Erről árulkodott az esemény címe is: Ének, étel, élet.
Az árnyas fák alatt összegyűlteket a csepeli idősek otthona lakója, Naszódi Andor, az esemény házigazdája és a lakói Érdekképviseleti Fórum elnöke köszöntötte. Ebben az esztendőben a Csepeli Önkormányzat támogatását is élvezhettük, és képviselőjük jelenlétével is emelték az esemény fényét. A hivatal részéről Balogh Ernő önkormányzati képviselő, kisebbségekért és halmozottan hátrányoshelyzetűekért felelős tanácsnok, az Olajág Otthonok részéről Szász Krisztina marketingvezető mondta el gondolatait a megnyitón.

Műsorainkban kiemelt helyen szerepelt az ének, így nagy örömmel vettük Bodza Klára kiváló népdalénekesés az általa az Olajág Otthonok zuglói idősek otthonában alapított énekműhely tagjainak fellépését. Varázslatos néptáncokkal érkezett a Bihari János Néptáncegyüttes fiatal utánpótláscsapata, akik csodálatos népi ruhákban,több tájegység, köztük Erdély táncait mutatták be a színpadon. Az idősek otthona lakói elbűvölve nézték a csodálatos táncbemutatót.

Az Olajág Otthonok csepeli nyugdíjas otthonában működő Nefelejcs Népdalkör szintén készült egy szép nótacsokorral, melyet a lakók közül is sokan együtténekelte a kórussal. Zongorán Kollár László énekkarvezetőkísérte a lakói kórust.

A rendezvény sztárfellépője Soltész Rezső volt, akinek közvetlen hangulatú előadása sokak szívében idézte meg fiatalsága éveit. A régi slágereket közösen énekelték az ismert művésszel. Soltész Rezső nagy kedvence az Olajág Otthonok lakóinak, és közvetlenségét látva ez nem is meglepő.
Természetesen étel- és italkínálatunkban is a régi idők hangulatát idéztük fel. Igazi kovászos parasztkenyér, finom szatmári zsír és pecsenye libazsír lilahagymával, uborkával, erőspaprikával. A csepeli idősek otthonában működő népszerű főzőklub, a Kondérkör pedig ízletes eperlekvárral kedveskedett, mely a rendezvény alatt főtt meg. Aki ott volt kapott annyiszor, amennyiszer csak kért.

Természetesen nem maradhatott el a málnaszörp, a fröccs és a fiatalságot megidéző kiskockás abrosz sem az asztalokról, amelyet matyó hímzést idéző szalvétákkal terítettünk meg. A csepeli idősek otthona kertjében, az árnyas fák alatt üldögélve valóban olyan érzése támadt az embernek, mintha tényleg visszautazott volna az időben.

A rendezvény ideje alatt folyamatosan sült a helyben készült, illatos kürtőskalács, melyből minden résztvevőnek jutott. A készítés minden szakaszát végigkísérhették az idősek otthona lakói, s a friss kalács illata belengte a kertet.

Ahogy telt az idő, az illatok és a jó hangulat egyre többeket csalt ki a szabadba. A „Retro Bisztróban” egyre jobb lett a hangulat, melyet a szikvizes szifonok sziszegése fűszerezett.
Felejthetetlen és gazdag délelőttünk volt, úgy éreztük, mintha egy egész napig tartott volna.
Köszönjük a sok támogatást, az intézménytől, a Csepeli Önkormányzattól, munkacsoportjainktól és a lakóktól is.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás