4K tévé nélkül is érezhető az Xbox One X minősége.

Xbox One X

A legutóbb megjelent játékkonzolról azt állítják, hogy jelentős változásokon eset át, elődjéhez képest, ami miatt a jelenlegi versenyben megint lépéselőnyt adott neki. Összehasonlítások alapján, jelentős különbség van az Xbox One és az Xbox One X képminősége között. Nem véletlenül, hiszen ezúttal nemcsak a külsőjén próbáltak változtatni, hanem belül is teljesen átépítették.

Ennek eredményeképpen 4K felbontásban is futtatni tudja a játékokat, amire a jelenlegi konzolok közül egyedül csak az Xbox One X képes. Természetesen ezt a teljesítményt nem nyújtja minden egyes játék esetében. Például a Forza 7 Motorsport esetében valóban képes nyújtani ezt a teljesítményt, azonban az Assasin’s Creed Origins futtatása során már nem.

Viszont a játék képminősége sokkal jobb, mintha más konzolok futtatnák. Tehát nem kerül a 3840 x 2160 pixel a képernyőre, azonban a fejlesztők a chechboard renderelés nevű felskálázást használva elérték, hogy az orvgyilkos játék Ultra HD-ben fusson. Ugyanakkor abban az esetben sem biztosított 4K-s teljesítmény, ha valaki nem rendelkezik 4K tévékészülékkel.

Ez szomorú hír, de nem kell elkeseredni ugyanis a konzol erős hardveréből profitálni tudnak majd az Enhanced felirattal ellátott játékok. A supersampling technológiának köszönhetően az alacsonyabb felbontású képernyőkre is optimalizálhatók a 4K-ra felkészített játékok, ami azt jelenti, hogy azok képfrissítés szempontjából gyorsabbak és szebbek lesznek az Xbox One X-en, mint például elődjén az Xbox One S-en.

Tehát, aki jobb képminőséget és gyorsabb képfrissítést szeretne kapni, akkor mindenképpen ajánlott Xbox One X konzolt vásárolnia. Most a Konzolok Szervize weboldaláról könnyen és olcsón szerezhető be a világ legperformánsabb konzolja. Sőt, így ünnep után az Xbox One X mellé ajándékként még egy játékot is adnak az említett webáruházban.

Tehát, ha szándékában áll játékgépet venni, és nem sajnál rászánni 159.790 forintot, akkor mindenképpen érdemes az Xbox One X-t beszereznie, hiszen ha most még nem is tudja teljes mértékben kiaknázni a teljesítményét, kicsivel később biztosan ki lehet majd, mert a világ folyamatosan fejlődik.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás