A citrusfélék is az egészséges étrendbe tartoznak
A citrusfélék is az egészséges étrendbe tartoznak

Naponta több ezer vagy inkább százezer ember kérdez rá a helyes táplálkozás titkára. Ilyenkor a citrusfélék nem kerülnek azonnal a bevásárlólistára, pedig ha egészséges életmódot akarunk folytatni, akkor nagy szükségünk van a bennük található C-vitaminra. Ma a legnagyobb probléma, legalábbis Magyarországon, az adagok szoktak lenni. Hiszen ki tudja, hogy mit jelent az 1 tányér étel? Természetesen nagyon nem mindegy, hogy valaki nő vagy férfi, fiatal vagy idős, ülőmunkát végez vagy folyton rohan.

Ettől függetlenül, az adagokról általánosságban elmondhatjuk, hogy erősen túlozni szoktak, mivel a megpakolt tányérok dupla, sőt, tripla kalóriával is járhatnak. Nem csoda, hogy ezután senki sem akar citrusfélékkel szenvedni, hiszen dugig vannak. Ha nem a különféle diétákat nézzük, akkor az egészséges étkezést azt jelenti, hogy mindenből fogyasztunk, amire a testünknek szüksége lehet. Ebbe beletartoznak a fehérjék, a szénhidrátok, a zöldségek és a gyümölcsök, tehát a citrusfélék is. Innentől csak azt kell megtanulni, hogy miből mennyi kell.

Bio zöldség rendelés interneten keresztül

Legyen szó ebédről vagy vacsoráról, a zöldségeknek ott kell lenniük a tányéron! A bio zöldség rendelés lényege pedig, hogy nem a nagy szupermarketekből vesszük meg a kétes származású ételeket, hanem inkább biztosra megyünk és a hazai termelőkre támaszkodunk. Nagyon fontos, hogy megfelelő adag zöldségről gondoskodjunk, ellenkező esetben több fehérjét vagy több szénhidrátot fogunk elfagyasztani, ez pedig hosszútávon egyenlő az éhséggel és a hízással.

A bio zöldség rendelés ma nagyon könnyű feladat, nekünk csak ki kell választani a zöldségeket, beütni, hogy miből hány kilót szeretnénk megvenni, majd fizetünk. Ezután frissen és vegyszermentesen kapjuk meg a kedvenc termékeinket. Sokan úgy tartják, hogy a helyes étkezés drágább a megszokottnál, de az egyéni adagok mellett nem leszünk éhesek és a testünk is azonnal meghálálja a törődést. Ma nem elég, ha valaki vékony marad, az egészség ennél sokkal többet jelent, úgyhogy figyeljünk rá!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás