A fűthető mellény mérsékli az öltözködést
Megéri felvenni a fűthető mellényt

Megéri felvenni a fűthető mellényt

A tavasz gyakran eléggé ravasz tud lenni. Akármerre is indulunk el otthonról, nem árthat kicsit melegebben felöltözni. Szerencsénkre van olyan öltözet, akár a fűthető mellény, amely alá vagy éppen felé sem nagyon muszáj sok mindent felvenni. Ez a hasznos kis szerkezetnek mondható termék képes arra, hogy önmaga generáljon hőt. A kialakítás aránylag egyszerű, mert olyan belevarrott dolgokkal van ellátva, amik egy kisebb akkumulátorra csatlakoztatva bizonyos meleget képesek leadni.

Azonban nem árt észben tartanunk, hogy a fűthető mellény nem folyamatosan működik, mert amikor lemerül az egység, akkor bizony szükség lehet töltésre. Ezzel nincs is semmi gond, csak tudjuk, hogy amikor levesszük magunkról, akkor jobban tesszük, ha kikapcsoljuk. Főként olyan esetekben szükséges ezt észben tartani, amikor nem egyenesen haza megyünk, hanem még beugrunk valakihez.

A fűthető mellény kifejezetten jól jöhet olyan emberek számára, akik eléggé fázósak, és mindig nagyon vastagon öltöznek fel. Ennek a ruhadarabnak köszönhetően már nem feltétlenül kell túl sok cuccot magukra vegyenek.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás