A kerítés oszlop alapanyaga és elhelyezkedése
A kerítés oszlop alapanyaga és elhelyezkedése
Ha végre sikerült eldönteni, hogy milyen kerítésrendszert szeretne a tulaj, illetve miből is készüljenek a kerítésoszlopok, máris közelebb került a terv a megvalósításhoz. Persze még bizonyos lépések hátravannak. Például el kell dönteni, hogy hol helyezkedjen el az összes kerítés oszlop.
Mondani sem kell, hogy mennyire fontos, hogy csakis az építési szabályozások alapján szabad elkezdeni és befejezni a munkálatokat. Gondolni kell itt a telekhatárok tiszteletben tartására. Továbbá lényeges a kerítés oszlop távolságának a pontos meghatározása. A kész panelekből gyártott kerítéseknél a méret adott, tehát ennek megfelelően kell kialakítani az oszlopokat is.

Mi a helyzet a léces megoldásnál? Mivel itt egyenként szükséges összeállítani a kerítést, ezért nagyobb szabadságot kap az ember a kivitelezésnél. Nyilvánvalóan itt is figyelembe kell venni, ha mondjuk vízszintes elrendezésben akarja elhelyezni az acél- vagy alumínium kerítéselemeket, akkor egy-egy elem hossza maximum 3 méter lehet.
Illetve szükséges a szélső elemek és a kerítés oszlop között meghagyni azt a minimum 1 cm, de maximum 1,5 centiméter rést. Abban az esetben, ha a kerítés oszlop betonból készül, és kerül még rá valamiféle burkolat, például tégla vagy kő, akkor ennek a vastagságát is kötelező számításba venni a tervezéskor.

Egyszerűen és gyorsan telepíthető tyúkháló

Ha a mezőgazdaságban valaki a kerítés szót hallja, rögtön azokra a könnyen megépíthető drótkerítésekre gondol, amivel megteremthető a biztonságosabb tér a baromfiknak vagy más kisebb állatoknak. A tyúkháló néven is ismert szerkezet számos típusával lehet találkozni mostanság.
Tény, hogy egy jól megépített, minőségi alapanyagokkal rendelkező rendszer akár két évtizedig is képes hű szolgálatot tenni. Ugye a tyúkháló csak a drót része a kerítésnek, de ami még fontos, az oszlopok alapanyaga. Fém, fa és beton is lehet ez. Sokan döntenek a fémoszlopok mellett, amik valóban tartósak, de csakis akkor, ha betonba vannak ágyazva. A tyúkháló kerítés ennek köszönhetően még ellenállóbb lesz.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás