Aki nem úgy étkezik, aki nem úgy él, ami egészségesnek számít, annak bizony szembe kell néznie azzal, hogy az egészségtelen életmódnak meglesznek a maga következményei – lehet, hogy hamarosan, de lehet, hogy csak idővel. Nos, aki olyan ételeket fogyaszt, amikben sok a káros adalékanyag, az számíthat arra, hogy azok miatt akár méregtelenítés lefolytatására is sor kerülhet akár! Ennek az a feltétele, hogy az illető sűrűn éljen olyan ételekkel, melyek nagy mennyiségben tartalmaznak toxinokat. Ekkor ugyanis a méreganyagok fel fognak halmozódni a szervezetben, s csak méregtelenítés útján fognak onnan távozni. A felhalmozódást az teszi lehetővé, hogy a mérgeket az immunrendszer nem fogja tudni teljesen kiűzni, mert a toxinok olyan mennyiségben érik a szervezetet, hogy a védekező rendszer ettől lebénul. Mivel a mérgek egészen addig problémát okoznak, ameddig azok ott vannak a vastagbélben, így nyilvánvalóan az lesz a cél, hogy az ember száműzze onnan őket. Ez úgy tud megvalósulni, hogy az érintett személy kúra útján vesz búcsút a bélrendszerében megülő toxinoktól; amennyiben valaki, aki érintett ebben, nem tesz semmit sem az ellen, hogy a mérgek ne legyenek a vastagbélben, az azt kockáztatja, hogy a káros anyagok emésztési zavart, tápanyag-felszívódási problémákat és akár még szervi betegségeket is elő fognak tudni idézni! A méregtelenítés tehát mindenképpen szükséges lesz!