A lapos has kívánatos minden nemnél.
lapos has

lapos has

Hogy milyen a kívánatos női és férfi test, arról korszakonként eltérő megítéléssel vannak az emberek. Manapság a sportosan izmos a nyerő, ahol a lapos hasnak bizony mindenképpen helye van. Persze van, akinél a lapos hasnak már csak genetikailag is kiemelt szerep jut, úgy, hogy azért nem is kell nagyon megdolgozni. Az átlagember esetében azonban a mai világban, ahol szinte mindenből túl sokat eszik az ember, a megfelelő hasméretért bizony keményen meg kell küzdeni. A lapos hasnak ott lehet nekiveselkedni, hogy az érintett személy alaposan megfontolja, hogy milyen ételeket is fogyaszt, illetve hogy körbenéz, milyen sporttevékenység fekszik neki, s elkezdi azt űzni. A megfelelő testalkat ugyanis jó részt étkezés és kisebb részt edzés útján tud előállni; ha nem is lehet és kell a testépítőknél bevett 70:30-as aránnyal számolni, ahol az, hogy valaki mit eszik, mikor eszik, abból mennyit visz be a szervezetébe, kardinális kérdéssé válik, azért a normál ember esetében is fontos lesz jól enni. (Ez nem egyenlő azzal, hogy mindig megadjuk a szervezetnek, amire az éppen ácsingózik.) A lapos has tehát javarészt kőkemény munka árán érhető csak el, ahol a lemondásnak, az egészséges étkezésnek, de még a méregtelenítésnek is nagy szerep jut.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás