A tizenkilencedik század vége felé először tőkefedezeti biztosításokat kötöttek. Ezekből alakult ki a ma is ismert és használt nyugdíjbiztosítás. A kötelező öregségi, rokkantsági és hátramaradotti (árva-, özvegyi) nyugellátást, illetve járadékot, az 1928-ban vezették be Magyarországon.
Ám ez a rendszer nem tudott kiteljesedni, mivel közbe jött a második világháború, így a 15 éves várakozási idő letelte, a legtöbb biztosított számára már túlmutatott a világháború végén. Ekkor a biztosítási járulék mértéke 5% volt, a nyugdíjkorhatár 65 év, a rendszer pedig tőkefedezeti biztosításként jött létre.
Mivel a háború után a fedezeti tartalékok megsemmisültek, a korábbi nyugdíjrendszer helyett, 1951-ben létre jött a nem fedezett, állami, felosztó-kirovó nyugdíjbiztosítás. Aztán 1998 január 1-én lépett életbe a ma is életben lévő nyugdíjrendszer, amelynek, 2013-as teljes beindulásáig nyugdíjjáradékok döntő többségét még a korábbi felosztó-kirovó rendszerben indították el. Ennek kiegészítéseképpen jött léttre az 1998-ban bevezetett kötelező, és az ugyanekkor újraszabályozott önkéntes nyugdíjpénztári ág. Jelenleg ezen a három pilléren alapszik a magyarországi nyugdíjbiztosítás rendszere.