Tarkovszkij művei
Tarkovszkij alkotásai

Tarkovszkij alkotásai

Bizonyára mindenki hallott a híres filmrendezőről, akinek alkotásai meghódították az egész világot. Filmjei, művei egyedülállónak tekinthetőek az egész filmvilág távlatában, mind tematika, mind pedig stilisztika szempontjából. Sokan úgy vélik, hogy a híres filmrendező művei tanítások, így nem élvezni és megérteni kell ezeket a filmeket, hanem inkább befogadni, elsajátítani. Ebből kifolyólag, ha a filmek nézői nem nyitottak a tanításokra, amelyekben részük lehet, akkor meglehet, hogy egyenesen fel is háborodnak a film nézése közben.

Tarkovszkij legkedveltebb műfaja a sci-fi volt, három filmjét is ezen a kategórián belül rendezte meg. Első filmje a főiskolai évek alatt került megrendezésre, a Gyilkosok nevet viselte és Hemingway novellája alapján készült el. Karrierje pedig az Iván Gyermekkora játékfilm leforgatásával kezdődött, mondhatni ez a film hozta meg neki az igazi szakmai sikert. Több filmet is Oroszországban rendezett, többek között a Solaris, a Tükör, a Sztalker névvel ellátott alkotásokat (ezek készültek el a sci-fi műfaj keretében).

A Nosztalgia című műve már Olaszországban került megalkotásra, ami a cannes-i Filmfesztiválon még Alkotói film nagydíjat is nyert. Filmjeit egytől-egyig áthatja a vallásosság, illetve a keleti és nyugati kereszténység. Érdekes módon, ezek mindegyike koherens módon kapcsolódik egymáshoz, a filmek pedig saját életét, gondolatait, hitvilágát, az emberiség jövőjét ábrázolják. Emellett, betekintést enged láttatni az akkori orosz kultúrába és társadalomba is.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás